Cusco és környéke a Machu Picchuval

Júújdesok dolog törtnénik, minden érdekes, új és szép, sokat beszélünk a helyiekkel, minden tetszik. Szóval röviden a második hét következik 🙂

Megérkeztünk az Inka birodalom fővárosába, Cuscoba. Ez volt a második egész éjszakás buszozásunk, és a Lima-Arequipa úttal ellentétben itt már nem neten vettünk drága buszjegyet, hanem az indulás estéjén a buszállomáson halásztunk valami random olcsót. Nem csalódtunk, a drága társasággal ellentétben vacsorát és reggelit ugyan nem kaptunk, 140 fokban hátrahajtható alvófoteleket viszont igen, a kaját a buszállomás melletti retkes kis kifőzdéből szereztük, ahol igazán földönkívülinek éreztük magunkat – erről a főzőnéni és az összes vendég gondoskodott, ugyanis mindenki tudni akarta mik vagyunk, kik vagyunk és mit keresünk és mégis… A helyiek efféle hozzáállásának a csúcsa a volt, amikor egy helyi turista az egyik inka romoknál “Que bonita!” felkiáltással mellém rakta a vállamig sem érő férjét és vagy 6 fotót csinált rólunk hatalmas mosollyal :D. Visszatérve a Cuscóba éréshez, az olcsó jegyhez kaptunk extrába egy helyes kis demonstrációt – útzárat. A helyiek úgy tiltakoznak a korrupció ellen, és követelnek új repteret, hogy a Cusco felé vezető útra kidobálnak egy csomó követ, tuskókat, meg villanyoszlopokat. Volt szerencsénk a panorámás busz első üléseiből végignézni az akciót -pont a mi buszunk volt az első akit nem engedtek át. A busz utasai pakolták le az útról a köveket, de a demonstrálók azonnal visszagörgették őket…Pár óra huzavona után megunták, és varázsütésre eltűntek a demonstrálók. A legviccesebb az volt, hogy a busz utasainak egy része gyalog indult tovább az útzár láttán, és amikor végre mi is tovább indultunk, vissza akartak szállni a buszra ott ameddig gyalog eljutottak, de nem vettük fel őket, hiszen aki nem hűséges és nem pakol köveket, ne is jusson Cuscoba…

 

Cuscot párszor földig rombolták a földrengések, így a rendezett, helyes kis “óváros” elég új a katedrálisok kivételével – az 50-es 60-as években épültek. Inka főváros korában pláne nem így nézett ki a városközpont, mert a kedves spanyol konkvisztádorok a bevett inka erőd köveiből átépítették az eredetileg főleg vályogból készült épületeket (ilyenekből amúgy vidéken van elég sok )a városban néhol jelölve is van, hogy mely falrészek vannak az inkák által csiszolt kövekből. Lenyűgöző, hogy az inkák hogyan tudtak tonnás köveket a kerék és a lovak használata nélkül egymásra rakni, és olyan pontosan egymáshoz csiszolni, hogy kötőanyag nélkül minden földrengést kibírnak. Ez a Sacsayhuaman erőd romjain nagyon látványos -igaz, a spanyoloknak hála elég alacsony falmaradványok vannak csak meg…

A Cusco körüli inka romok: Sacsayhuaman, Pisac, Moray és Ollantaytambo

 

Az inka romok highlightjára – a Machu Picchura Pisac romjain melegítettünk, ami a szent völgyben fekszik, valami egészen elképesztően szép helyen, az Urubamba völgyében. Turisták alig voltak, Pisac szinte üres, hatalmas kézműves piacán a kikiáltási ár feléért vettünk alpakka pulcsit…Aki szeretne ilyet szóljon és viszek, tök jó meleg! Míg Pisacba 40 perces, és kb. 150 forintos buszköltséggel el lehet jutni, Machu Picchu kemény dió. Út nem vezet oda, az utazási irodák számos drágábbnál drágább gyalogos-vonatos verziót kínálnak (van olcsó vonattársaság is, amit szigorúan csak peruiak vehetnek igénybe). Mi a kerülőúton közelbebuszozást választottuk (6 óra tömör gyönyör az Urubamba folyó csodaszép völgyében); majd a 10 km túrázást a vonatsínek mellett. Így jutottunk Aguas Calientesbe ami a Machu Picchu lábánál fekszik. A legtöbb turista hajnali 6-ra felbuszozik (10 perc buszozás 4000 Ft) vagy fellépcsőzik (4000 kilokalória :)) a Machu Picchu lábához, max. 4 óra alatt végigrohan, csinál 1000 szelfit majd még aznap visszavonatozik vagy gyalogol+ buszozik Cuscoba. Mi ott aludtunk egy extra napot, hogy ne kelljen 4-kor kelni, és legyen egy egész napunk megnézni nem csak a romvárost, de a felette magasodó Montanat, ahonnan nagyon jól rálátni a romvárosra. De nem ám az esős évszakban, amikor kb. mindig ködben van az egész. Szóval miután fellépcsőztünk majdnem másfél km szintet (nem, a reggelire kapott lekváros kenyér itt már nem segít) megcsodáltunk egy helyes gomolyfelhőt belülről. És ennyit a kilátásról. Az út a fontos, nem a cél – csodaszép köderdőn mentünk végig, bámulatos ez az élővilág, egy csomó madarat sikerült fotózni, minden csöpög a nedvességtől, és annyira zöld, hogy az februárhoz nem méltó. Azért azt javasoljuk, hogy esős évszakban a Montana helyett a Wayna Picchura (=fiatal hegy) másszon fel aki arra jár, ott lakott ugyanis a főinka évi kétszer amikor a Machu Picchun ( =öreg hegy) található “luxus üdülőfaluba” látogatott. Az ismeretlen nevű városban ugyanis többnyire csak a karbantartók laktak… A lépcsőktől remegő lábakkal délután azonban már szinte túristamentes inka városban simogattuk a legelésző lámákat, egészen addig amíg a bunkó őrök zárás előtt fél órával ki nem toloncoltak minket…Ez a hely méltán lett híres, mindkettőnk teljesen el volt ájulva , és nem csak a lépcsőzéstől. Elég sokat tudunk már az inkákról, ha valakit érdekel mesélek sztorikat, utánaolvasunk minden helynek ahova megyünk, lehetetlen lenne itt mindenről beszámolni. A Machunál történt, hogy elhagytuk az életet jelentő mindent szűrő palackunkat amivel a legsarasabb esővizet szoktuk inni a szomjanhalás szélén a Colca canyon emelkedőin…. Az inka skanzen bebarangolása után ugyanis betértünk a piac második emeletén található kifőzde sorra, ahol a helyi indiánok esznek nem túl étvágygerjesztő ám olcsó dolgokat (máshol minden nagyon NAGYON turistaipar-termék a faluban).A kedves kifőzőnéni tisztának nem mondható pultján ottmaradt a csodapalack, amit már csak a szintén említésre méltó szállásunkon vettünk észre a piac zárása után. Az a hely olyan volt, mintha egy penészes kartondobozban aludtunk volna a sétálóutca közepén :D. Reggel az említett piacon reggeliztünk, meglett a palack, és az is tudatosodott bennem, hogy itt a hamburgert amburgézának (hamburguesa) hívják, amit rettentő viccesnek tartok :D.

 

Életre szóló élmény volt a Machu Picchu mint ahogyan a többi Cusco környéki rom és táj, élővilág is

A Machus túra után durvább csak az volt, hogy hazaértünk este 10-re Cuscoba, és hajnali 3-ra már jöttek is értünk, hogy megmászhassuk életünk első 5000 m-es színes csúcsát, a szivárványhegyet (Cerro Colorado Vinicunca). Sajnos ez is nagyon turistaiparos túra volt, 3 óránk volt felérni a csúcsra, ami ahhoz vezetett, hogy a körülöttünk hemzsegő vagy 200 turista (akik mind egy időben kezdték a mászást) nagy része lóra ült, amit a helyiek (a fiatal lánytól kezdve az öreg bácsiig) elképesztő teherbírással futva vezettek. Mondanom sem kell, hogy ennyi durva túra után nem ültünk lóra, de azért megszenvedtünk a hegyibetegséggel, Stas alig látott, nekem lila lett a fejem, a csúcson a hányás-ájulás-összeesés hármasa között lavírozva 10 percünk volt kb. megnézni hová is jöttünk… Hát persze, hogy megérte a szenvedést, de már az út is lenyűgöző, üde zöld hegyi legelők telistele lámákkal, színes hegyek, gleccserrel a tetején de inkább beszéljenek a képek…

Nagy túra a Cerro Clorádóra aplakkák között, a magashegyi betegséggel küzdve. Elképesztő tájak.

Bővült jócskán az élőlényes(madaras) összeállítás a Machu Picchu köderdejében és a szivárványhegyen!!

Share this:

No responses yet

Hozzászólás

Feliratkozás

Iratkozz fel emaileddel és kapj értesítést minden új sztoriról!