Nehéz betelni a trópusi köderdőkkel, ez lett az abszolút kedvenc ökoszisztémám!

Hiába hívják Perunak ezt a megyéjét Amazonasznak, ez nem trópusi esőerdő, a hegyek miatt (2500 m körül járunk) a klíma nem trópusi, hanem pont jó hűvös. Minden nap esik az eső az esős évszakban ami még április végéig tart. A Gocta vízesésről a helyiek váltig állítják, hogy a Föld 3. legmagasabb vízesése, mi a wikipedianak hiszünk miszerint csak a tizenhatodik.

A Gocta vízesés amit még kiskoromban kinéztem egy “A természet ezernyi csodája” című könyvből mint jó kis úticélt. A hozzá vezető út sem volt akármilyen…

A “vízesés völgy” amely Chachapoyas várostól és Pedro Ruiz falutól mototaxival (tuktukkal) elérhető, nem csak a vízesések magas denzitása miatt érdekes… Itt él a veszélyeztetett “sárgafarkú gyapjasmajom”, egy tábla jelezte, hogy egészen pontosan melyik fán – érkezésünkkor sajnos nem voltak otthon.

A világ legmagasabb vízesései közé tartozó másik vízesés (talán a hatodik legmagasabb), a Yumbilla (“szerelmes szív”) egy olyan nemzeti parkban található, amelyben napok óta nem járt turista, a miénk volt az egész. Ezt biztosan tudtuk, ugyanis a park kulcsát el kellett kérni még az utolsó faluban a hegy lábánál, aztán indultunk neki. Azt persze nem tudhattuk, hogy a kulcs nem nyitja a kiskaput, de a szögesdrót nem jelentett áthatolhatatlan akadályt. A természetvédelmi őrtől viszont kaptunk egy részletes és rendkívül kimunkált kézzel rajzolt térképet a vízesésekről (lásd galéria), ezért megérte beregisztrálni a faluban. Elképesztően gazdag köderdőbe értünk tukánokkal, kilátópontokkal és végül az említett Yumbilllaval, ahol Stas meggyűrűzött az előző este szerzett rézgyűrűvel egy habozásmentes igen kíséretében 🙂 Nagyon röviden: csodálatos volt.

 

Minden létező blog, útikönyv es egyéb információ forrás azt írta, hogy az általunk kiválasztott határon átkelni Peruból Ecuadorba nagyon kalandos, es minimum két napot és 6 átszállást vesz igénybe kb. 350 km-en, a határtól számított első városok között. Gondoltuk azért csak megpróbáljuk egy nap alatt, bíztunk benne, hogy a netes infók elavultak, és építettek már utat a hegyekben. Nem is keltünk előbb fél hatnál, és délután kettőkor már Ecuador földjén voltunk, hogy várjunk 3,5 órát, hogy továbbutazhassunk egy kamionból átalakított fapados “ranchero” nevű félig vagon félig városnéző kisvonat-féle közlekedési eszközzel. Valóban leaszfaltozták az utat a határig, de az esős évszakban itt annyi földcsuszamlás van, hogy néhol hiányzik a fél útpálya mert lezuhant, néhol víznyelőszerű lyukak vannak az aszfaltban, de leginkább csak sziklák gurguláznak jobbra-balra, a hegyomlásokat kell kerülgetni…

Úton az ecuadori határ felé. A kamion-vonat jármű, és annak demonstrációja, hogy mennyire nem lehet semmi ehetőt kapni a kisboltokban: millió féle színes cukoroldat (italok), egyesével műanyagba csomagolt kekszek , és műanyagpohárban színes zselé… Ennyi

 

Szóval megcsináltuk egy nap alatt az utat, ám az ecuadori migrációs házikóban a papírmunka után kiderült, hogy Stas telefonja Peruban maradt, nagy eséllyel az utolsó közlekedési eszközünkben, ami egy iránytaxi volt…Hiába rohant vissza a perui oldalra, a kocsi már nem volt ott. Az összetört készülékért nem kár, de mi volt még benne? Nem más, mint 16 giga fénykép. A fényképezőgép csurig megtelt memóriakártyája Stas telefonjában volt, hogy éjszakánként fel tudjanak töltődni egy tárhelyre. Nagy része fel is ment már, de Bolívia csomó része elúszott… 🙁 úgyhogy tökjó, hogy legalább ide teszünk fel képeket, ezt a hagyományt megtartjuk, mert van meg két darab elvesztésre váró memória kártyánk 😀

Amúgy Zumba nevű faluban vagyunk, és Ecuador idáig tisztábbnak, rendezettebbnek tűnik mint Bolívia vagy Peru, a természet gyönyörű, a zöld minden árnyalatában játszó hegyek, és kellemes meleg van itt.

Share this:

Tags:

No responses yet

Hozzászólás

Feliratkozás

Iratkozz fel emaileddel és kapj értesítést minden új sztoriról!