Sokan (tán a legtöbben?) úgy járják be a Galápagos szigeteket, hogy befizetnek több napra egy nagy hajóra, amivel sok szigetet, sok helyet meglátogatnak szervezett túra keretében. Nekünk is volt egy halvány ábrándunk arról, hogy last minute szerzünk egy nagyon olcsó hajót a mólónál, de sajnos a városban ahova érkeztünk, nem sok utazási iroda foglalkozott last minute cruisokal, ami volt, az 1000 dollárnál kezdődött per fő… Egy pillanatig sem búslakodtunk, mert egy ecuadori srác korábban jól összefoglalta nekünk, hogy hogyan lehet önállóan, befizetett túrák nélkül a legtöbbet látni. Így esett, hogy még stoppal is közlekedtünk az egyik szigeten…

Összesen négy lakott sziget van, ezek közül hármon aludtunk, és még kettő lakatlant láttunk hajóból. Két napnyi idegenvezetést azért eltűrtünk, mert önállóan nem szabad vulkánt mászni, meg jó cápás helyeken nézelődni. Az önálló felfedezés hátránya az, hogy a lakott szigetek között szélerősségtől függően 2-3 órát kell hullámvasutazni, emberekkel csurig megpakolt bárkán hánykolódni-aszalódni. Előnye pedig, hogy helyieknél laktunk-ettünk, plusz az egynapos túrákat ex-halászok bárkáin csináltuk (már tilos a halászat) így őket támogattuk, nem a luxushajók külföldi tulajait.

 

Hogy is jutottunk el a szigetekre?

A Galápagos szigeteken vasszigor uralkodik természetvédelem terén. Miután kimosatták a sárdarabos bakancsomat a reptér mosdójában, s kb. a testüregeinket is átkutatták csempészett invazív növények és állatok után kutatva, útnak indultunk. Leszállás előtt azért a biztonság kedvéért mindenkit és minden csomagot befújtak rovar (és gyom?)irtóval – így legalább megszabadultunk az idáig beszerzett esetleges ektoparazitáinktól :))). Érkezéskor kedvesen elkértek 100 dollár “welcome” pénzt minden egyes embertől, ami elvileg természetvédelemre megy ami jó (ugyanakkor beugrott, hogy Tbilisziben egy üveg borral kedveskedtek minden érkezőnek). Gyalog érkeztünk a Guayaquili reptérre, és gyalog távoztunk a San Cristobal szigetéről, ez egész unikális élmény volt :)). Bevetettük magunkat az első elfogadható árú hostelbe, és már szaladtunk is fel egy dombra ami körül fregattmadarak serege várta az áldozatát…na nem hal-áldozatot, mert ez a faj a kajája 60%-át lopással szerzi, más madarak csőréből zsákmányol, vagy addig kergeti a szerencsétlen tisztességes madarat míg az ki nem hányja a frissen szerzett halat. Szemtanúi voltunk egy sirály sikeres kirablásának, hát ilyen ez a madárélet.

A lenyűgöző és egyedi állat és növényvilág: tengeri leguánok tömegei, pompás fregattmadár, vörös, nazca és kéklábú szulák (a tojók a legkékebb lábút választják), galapagosi flamingó, amerikai csigaforgató, ugyanaz a nagy póling és kőforgató ami nálunk Európában is honos

Már az első fél napi kirándulásunk során világossá vált, hogy ez a hely nem akármilyen rácsnélküli állatkert: a városban oroszlánfókák randalíroznak, a strandokon lépten nyomon hasra esel az endemikus tengeri iguánákban, míg a köveket beborítják a rohangáló rákok. Másnap a vízalatti élettől estünk hasra, mikor egy egész napos túra keretében megkerültük San Cristobal szigetét, közben megálltunk sétálni és snorkellezni egy hófehér homokos partszakaszokon. Búvárkodni nem hiszem, hogy fogok tudni, ugyanis a búvárigazolványom helyett egy búvárboltba szóló kedvezménykártyát sikerült magammal hozni… Annak ellenére, hogy anyukám biztosan nem akarja, hogy 30 méter mélyen cápákkal bulizzak, befotózta nekem a búvárjogsit, úgyhogy még van remény!

Isabella szigeteki vulkánon, zöld teknősökkel, fókákkal és cápákkal lubickolva, lávaalagutakban és teknőskeltető farmról stoppolva szárazföldi leguán társaságában. Csoda helyek.

Búvárcucc nélkül, maszkkal-pipával is 100% esély van arra, hogy az emberfia bébifókákkal és méteres átmérőjű zöld teknőssel ússzon; delfinekkel ééés nem utolsó sorban szirticápákkal találkozzon. Ezeket egy nap alatt az iménti sorrendben abszolváltuk, közben a parton kék és piroslábú szulák és fregattok csapták az alapzajt. Holnap új sziget, új élmények :))))) Ez aztán az igazi örö è bódottá!!!

S végezetül életképek a galápagosi oroszlánfókák dolgos hétköznapjaiból

Share this:

No responses yet

Hozzászólás

Feliratkozás

Iratkozz fel emaileddel és kapj értesítést minden új sztoriról!